Az emberek többsége már januárban lefoglalja a
balatoni szálláshelyét a júliusi/augusztusi főszezonra. Mi sem tettünk másképp,
egy-egy bögre forró tea mellett végignéztük a lehetőségeket és kiválasztottuk a
számunkra tökéletes apartmant, majd megnyomtuk a laptopon az Entert. Kipipáltuk
ezt is. Az emberek többsége ilyenkor megnyugszik, és meleg szívvel gondol a közelgő
pihenésre. Mi azonban nem ilyenek vagyunk.
Nem tudom mikorra vezethető vissza, de az biztos,
hogy a Balaton és mi nagyon szeretjük egymást. Olyannyira fontos számunkra a
„magyar tenger”, hogy minden lehetőséget megragadunk, hogy leautózzunk a tóhoz.
Amennyiben nincs kínálkozó lehetőség, teremtünk magunknak. Számomra a víz
közelsége olyan boldogságot jelent, mintha egy napon találkoznék Eva
Longoriával, szerepelhetnék a Baywatchban, megkérnék a kezem, és még ugyanazon
a napon Szenteste is lenne.
Akár vonattal, akár autóval utazunk (mind a
kettőnek megvannak az előnyei), amikor meglátom a Balaton szikrázó kék színét,
úgy bőgök, mint egy éppen beszoktatós óvodás. Összeszorul a mellkasom, kapkodom
a levegőt és nem tudok betelni a látvánnyal. Éppen ezért mindegy, hogy télen
vagy nyáron, én mindig csak arra vágyom, hogy a Balaton közelében legyek. Idén
már többször is megtettük az utat a tóig, az egyik kedvencem a Balatonvilágoson
eltöltött órácska volt.
A páromnak volt egy kis munkája Siófokon, de
hazafelé menet megálltunk Balatonvilágoson, a strandnál. A létrák még a füvön
hevertek, hatalmas szél fújt. Annak ellenére, hogy már tavasz eleje volt,
nagyon örültem neki, hogy végül a télikabátomban mentem, hiszen iszonyatosan
hideg volt. Mivel a strand ajtaja nyitva volt, lesétáltunk a vízhez, és hosszú
percekig élveztük a semmivel sem helyettesíthető látványt. A víz zajos és dühös
volt, mégis szép.
Addig kerestük a parton a tökéletes uzsonnázós
helyet, míg végül fel nem autóztunk Világos egyik legmagasabb pontjára. A
kilátás egyszerűen mesés volt, ha tehetném, minden nap ott üldögélnék
délutánonként. Olvasnék, leterítenék egy plédet, és álmodoznék az eget nézve. A
minket körülvevő nyaralókban idén még a madár sem járt, a kerti zuhanyokat még
nem használta senki, az udvarokból hiányoztak az úszógumik, karúszók, homokozó
vödrök és a bálna/cápa/rája/krokodil formájú gumimatracok. A levegőben nem
terjengett bográcsos gulyásleves, vagy babgulyás illata, senki nem sütött
szalonnát, nem pattogtak a labdák a betonon. Mégis csodálatos volt. Vagy éppen
ezért. Az ott töltött egy órában, uzsonnázás közben, volt valami leírhatatlan
érzés.
A Balaton hullámainak látványa, a kihalt utcák
csendje, a csípős, hideg, márciusi szél talán még szebbé varázsolta az élményt.
Jó, persze a Baywatchban nem szerepeltem aznap, nem volt ott Eva Longoria sem,
és tudom, tudom, a Szenteste sem ilyenkor van. Ennek ellenére mindenkinek ajánlom,
aki hajlandó befogadni a szépet, hogy üljön be az autóba, és tapasztalja meg a
Balatonvilágosról látható panorámát. Felér egy lánykéréssel.
Címkék: Balaton