Családom emlékei - Útravaló nagyszüleink, dédszüleink "kötényéből"

Az elmúlt hetekben rengeteg olyan privát üzenetet kaptam tőletek, melyben elmeséltétek nekem a legkedvesebb élményeiteket, melyek a nagyszüleitekhez, dédszüleitekhez kötnek benneteket. Ez a bejegyzés most a sorozat utolsó előtti része, de a blogon található összes cikk közül talán ez az egyik legkedvesebb számomra, ugyanis ezt apukám húga, Kristóf Ibolya (nekem csak Tanti) írta. A fotókat szintén ő készítette. 

A Mama (Eszternek: A bogdányi dédi)


Fotó: Kristóf Ibolya

"Az optimálisan lehetséges 4 nagyszülőből nekem egyet adatott megismernem, ő (édesapám anyukája) azonban simán felért néggyel is. Volt szerencsém egy három (sőt később négy) generációs háztartásban felnőni, annak minden előnyével és hátrányával, nekem mondjuk leginkább pozitív emlékeim vannak.


Miután édesanyám három műszakban dolgozott, édesapám pedig mindenféle hivatalos és nem hivatalos mellékállásban tevékenykedett, bátyáim pedig nálam jó pár évvel idősebbek, sok időt töltöttem a mamával. Sokszor ő vitt bölcsibe és oviba, részt vett az ilyen-olyan szerepléseimen, iskolaidőben pedig minden reggel kiállt a kapuba, hogy elcsípjen valaki ismerőst, akivel utánam küldheti a rendszeresen otthon felejtett uzsonnámat. Emlékeimben ő mindig öreg volt, de nagyon is aktív. Lehetett 40 fok, ő akkor is minden reggel ment a földekre, hátyival a hátán. Ebédidőben hazajött, gyorsan odarittyentette az ebédet. Ha épp arra volt gusztusa, akkor simán nekiállt rétest nyújtani a pár óra kapálás után. 

Nyári szünetben nekem is mindig talált munkát, nem mondom hogy akkor visongtam örömömben, de biztos hogy jó lecke volt az életre. Hol málnát kellett szedni (reggel vizes, aztán szúr és mikor végre megkóstolsz egy gyönyörű szemet, abban van a poloska...), hol a málnával órákat sorban állni a leadásnál, hol virágot kötözni. A virágkötözés különösen izgalmas volt...a kötözők átlagéletkora kb. 70 év (már az én 10 évemet is beleszámítva!). Akinek kis fantáziája van, el tudja képzelni az elragadtatást az arcomon... Legalább ekkora élmény volt vele a váci piacra menni. Minden árusnál hosszú-hosszú percekig alkudozott. Minden árusnál és mindenre. Aztán végül vagy nem vettünk egyáltalán semmit, vagy visszamentünk az első árushoz és ott vásároltunk. De nem csak a pénzzel tudott takarékoskodni, hanem gyakorlatilag mindennel. Ő mindenkét háborút átélte, az elsőt még kisgyermekként a másodikat viszont már anyaként, nem csoda, hogy megtanult spórolni. A csap alatt mindig volt egy 'plé begre', hogy az egy-egy csepp vizet is felfogja. A tűzhely mellett egy kis doboz, ahol a nem teljesen leégett gyufákat tároltuk, hisz azzal még meg lehet gyújtani az egyik lángról a másikat. A kevés maradék ételnek is megvolt a célja, disznó, tyúk, kacsa, liba...semmi nem ment veszendőbe. Nagyon jól tudott fejben számolni, mire a boltban a pénztárhoz ért, már fejben összeadta a tételeket, közölte a pénztárossal az összeget és közölte, "de azért add csak össze".

Édesapám magázta őt, a saját édesanyját. Egyszer (még alsós koromban) tőlem is megkérdezte, hogy én hogyhogy tegezem őt. Nem nagyon értettem a kérdést, így lett belőle ugyan tegezés, de csókolom Mama köszönés. A köszönést is ő nevelte igazán belém, ahányszor csak mentünk az utcán és fogta a kezem, mindig megszorította, ha jött valaki szemben, gyengéden emlékeztetve engem a köszönés fontosságára. Ötödikes koromig hosszú hajam volt, amit nagyon utáltam. Már rég szerettem volna levágatni, de sem édesapám, de legfőképpen a Mama nem engedte. Aztán egyszer apummal együtt voltunk a fodrásznál és ő beleegyezett, levágtuk a hajamat. Mama elsírta magát mikor meglátott, a fodrászunk pedig olyan kapott érte Mamától a boltban mindenki előtt, hogy máig emlegeti.

Fotó: Kristóf Ibolya
Tőle tanultam meg kártyázni, snapszerozni...az ördög bibliája mondta mindig, de azért ő is szívesen játszott. Már felnőtt koromban, mikor hazalátogattam a kollégiumból, Mama épp a közeli szanatóriumban volt. Fittyet hányva a 20 centis hóra, úgy gondoltam meglátogatom. Sokat késett a busz, kissé átfagytam de odaértem. Benyitok a szobába, 4 kisöreg (átlagéletkor ekkor már kb 80, az én 20 évemet is beleszámítva) zsugázik...konkrétan zavartam őket, így 5 perc után el is búcsúztam. Ugyan hazafele már nem jártak a buszok és vagy egy órát vártam, mire valaki ismerős felvett, de a lényeg, hogy meglátogattam a Mamát :-)

Tinédzser koromban rengeteg konfliktusunk volt. Egyrészt én sem voltam egyszerű, másrészt a Mama sem. Állt hajnal 3-kor az ajtaja előtti beugróban, arra várva hogy mikor érek haza, hogy elém ugorva (és ezzel a frászt hozva rám) elmondhassa: "ilyenkor kell hazajönni, büdös rüfke??". Mivel nagyon-nagyon kíváncsi volt, a frászt többször sikerült rámhoznia. A legemlékezetesebb, mikor a redőnyt leengedve egy sárga arc nézett be a szobámba...Mama úgy gondolta bekukucskál az ablakon, hogy lefeküdtem-e már. Mindezt a Twin Peaks valamelyik idegborzoló része után, mikor eleve minden Twin peaks rész után benéztem az ágyam alá. Mondjuk a fiacskáját (édesapámat, akit egyébként saját véleménye szerint falhoz kellett volna csapni, olyan vékony volt gyerekként) rendszeresen úgy ellenőrizte le, hogy a legfelső lépcsőn egyensúlyozva, az ablakpárkányba kapaszkodva, egy lábon állva lesett be a nappali ablakán, akár meg 70+ évesen is.


Legendás megjegyzéseit mai napig sokszor emlegetjük a családban. Itt kellene őket idézni, mert abszolút a Mamához tartoznak, csak sajnos a legtöbb (ha nem mind) nyomdafestéket nem tűrő szavakat tartalmaz. Még nagyon-nagyon sokat tudnék mesélni róla. Csupa-csupa jó emlék. A sparhelt melege, az azon pirított kenyér illata, a vasárnapi húsleves és rántott hús (ahol a főtt húsos tálcáról néha egy tarajos kakasfej kacsintott rád), az isteni buktája és madárteje, a frissítő hideg málnakréme, a Jogi Esetek kielemzése, a vicces megjegyzései,...és még sokáig sorolhatnám. Kemény asszony volt, a kor keménnyé tette, de jó szíve volt, sokat tanultam tőle és sokat köszönhetek neki.


Végezetül egy utolsó Eszterhez kapcsolódó emlék. Mikor Eszter megszületett még nem volt vonalas telefonunk sem. Nyári szünet lévén én voltam otthon, mikor a szomszéd jött a hírrel, hogy megszületett a kiscsaj. Felpattantam kis piros bringámra és ezerrel tekertem ki a földekre mamát értesíteni a nagy hírről. Mama eldobta a kapát, hazaviharzott és felkapott egy söprűt, amivel aztán egész nap söprögetett a ház előtt, hogy mindenkinek, aki elment az utcában elújságolhassa a hírt: "megszületett a dédunoka, Eszternek híjják". Büszke volt nagyon. Különösen, mert őt is Eszternek hívták."

A sorozat következő része lesz egyben az utolsó is. A saját emlékeimet fogom nektek leírni, valamint anyukám is mesél majd. Addig is, a sorozat előző részeit a linkekre kattintva tudjátok elolvasni.


Megjegyzések

  1. A márciusi kedvenceim között annak idején ezt a cikkedet is felsoroltam: https://elmenykepek.wordpress.com/2017/04/02/az-en-kedvenc-bloggerem-2017-marcius/ (Úgy tudom, ez egy sorozat utolsó előtti része. Az utolsóról csak én maradtam le, vagy még nem jelent meg?)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése