Párját ritkítja a balatonszemesi szabadstrand

Vízibicikli, krokodilos kajak, minifánk, lángos, főtt kukorica. A balatonszemesi Berzsenyi úti szabadstrandon minden elérhető, amit a tikkasztó hőségben várhatunk a Balatontól. Azoknak ajánlom Szemest, akik a pörgés helyett a lazítást választják szívesebben egy nyári napon.


Az egyik legkedvesebb strandunk a Berzsenyi úti szabadstrand, ami visszarepít bennünket a hetvenes évekbe. A balatoni retró talán mindannyiunk számára kedves fogalom, a rengeteg felújított strand mellett jó olykor ilyen helyekkel is találkozni.

Szemesre a legegyszerűbb talán vonattal érkezni, hiszen az utakon sok esetben dugóban ülünk órákon át, a vonatok viszont nagyon gyakran közlekednek, és minimális késéssel érnek az állomásokra. Ezen a településen ráadásul rövid séta után már csobbanhatunk is a Balaton hűsítő hullámaiban. Mivel szabadstrand, ezért a belépés ingyenes, ugyanakkor jó hír azoknak, akik nyaralás alatt hűvösebb napokkal is találkoznak, hogy a strandnál van a bejárata a Balatonszemesi Élményfürdőnek.


Mi vár ránk a szabadstrandon?
Bár viszonylag kevés büfé kapott helyet a területen, azért nem kell csalódnia annak, aki itt szeretne jól lakni. A szokásos Balaton parti ételek, a lángos, kukorica, hamburger, palacsinta és hotdog mellett menüt is ehetünk, nagyon kedvezményes áron. A vízpart a sok fának köszönhetően árnyékos, és nem túlságosan zsúfolt, remek választás akár kisgyermekkel érkezőknek, akár azoknak, akik perceken belül rákvörösre égnének a napon. Ennek ellenére érdemes beszereznie mindenkinek egy könnyű strandsátrat, már mindenhol hozzá lehet jutni párezer forintért. Jó szolgálatot tehet spontán fürdések alkalmával.

A partközelben egy kicsit sok hínárral találkoztunk, és néhol kellemetlenül iszapos a talaj, de 20-25 méter után már kellemes homokon sétálhatunk vagy labdázhatunk. A kánikulában mi jobban szeretünk fürdeni, ám a szelesebb napokon lehetőség van kajakot és vízibiciklit is bérelni. Az árak nem magasak, és kifejezetten aranyosak a krokodilos kajakok. A füvön a csendes partszakasznak köszönhetően hosszú órákon keresztül lehet háborítatlanul pihenni. További jó pont, hogy színes, jól felszerelt játszótér kapott helyett egészen közel a vízhez.A gyerekek egyszerűen imádják az itt lévő játékokat, akik pedig a gyermekzsivajtól távol szeretnének hűsölni, nyugodtan megtehetik távolabb, hiszen a strand igen nagy területen fekszik.


Közvetlenül mellette található a kikötő, ahonnan a hajójáratok indulnak. A strandolásunk napján, délután hatalmas vihar közeledett, de még az eső előtt átsétáltunk megnézni a Hunyady József kikötőbe a vitorlásokat. Éppen akkor érkezett egy kirándulóhajó, ami tömve volt utasokkal. El is határoztuk magunkban a jókedvű embereket látva, hogy legközelebb mindenképpen benevezünk mi is egy útra. Apropó! Még sehol nem láttam olyan mólót, ahonnan lépcső vezet le a Balatonba. Hiába borított mindent hínár, egy csapat nyugdíjas hölgy itt merészkedett a vízbe, mi pedig irigyeltük őket azért, mert annyira élvezték a fürdést, hogy a növény nem zavarta őket.

Egy szó mint száz, ez a strand minden korosztály számára remek választás lehet a maga csendes, retró bájával. A vasútállomás közelében bevásárolhatunk az italdiszkontban, és az újságosnál, ezután pedig nem marad más hátra, mint egy vidám napot eltölteni a Balaton partján az apró hattyúk társaságában.

Címkék: