Édesanya ismét akcióban - A mészáros színre lép

Vannak olyan csirkék, akiket feldolgoznak és tálcán heverve várják, hogy valaki megvásárolja őket egy bevásárlóközpontban. Vannak olyanok, akiket egy gyakorlott háziasszonyi szed szét, és vannak azok, akiket anyukám széttrancsíroz vasárnap reggel. 


Anyukám néha csodákra képes. Sosem gondoltam volna, hogy egy kabát, fürdőruha vagy örömanyaruha választásnál kisebb hisztitornádót zúdít majd a világ eladóinak 90 százalékára, és a családunkra...de ugyanilyen hatalmas procedúra nálunk egy csirke szétbontása is. Már egy bejegyzésben megírtam korábban, hogy ezernyi kínt bevállalnék, hogy anyu hisztijét elkerüljem, így szívesebben
  • bekenem magam mézzel és bár allergiás vagyok, hagyom, hogy a darazsak szétszurkáljanak
  • kifekszem a hangyák közé összekötözött kezekkel
  • lemegyek éjszaka a pincébe és magamra zárom az ajtót, hogy a pókok halálra ijesszenek
  • megeszek egy halom pacalt, körömpörköltet vagy aranyos őzikéből készült kaját
  • lemegyek a strandra és bikiniben ordítozok hogy "ide nézzetek milyen jó a testem"
  • átmegyek a szomszédhoz, aki az ellenségem, és befonjuk egymás haját forrócsokizás közben 
  • kifekszem a napra és rákká égek
  • és beállok pedikűrösnek, bármennyire is utálom az undorító lábakat
Szerintem a vasárnap reggeli, mosogatóban heverő csirke szintén bevállalta volna ezeket, (Sőt!!!) - csak hogy elkerülje anyukám akcióját. 

Amikor lejöttem a tetőtérből - mert otthon aludtam a szüleimnél - édesanya egy viszonylag nagy késsel a kezében fogadott. Azt már messziről meg tudtam állapítani, hogy valami nagyon nagy katasztrófa van készülőben, mert anyu - bár nagyon mosolygott - igen feszülten álldogált a konyhában. Miután felmértem a helyzetet, nagyjából így foglaltam össze magamban a lényeget:

Anyu tenyere kb 5 négyzetcenti. Egy óvodásnak középső csoportban pont ekkora. A kés éles volt, és túl nagy. Az én kezem sem olyan nagy, de amíg a tenyerem akkora, mint a Margit-sziget, az ujjaim pedig jól megtermett nudlik, addig anyukám tenyerében éppen elfér egy szelet csoki. Nos, ez a mélynövésű kis nő nekiállt vasárnap délelőtt csirkét bontani, és biztos ami biztos elmondta, hogy nincs igazán tisztában egy csirke anatómiájával. Szegény állat valószínűleg egész életében arról álmodozott, hogy ha már meg lesz sütve (vagy főzve), akkor legalább egy hálaadásnapi pulyka sorsára jut majd. Aranyszínűre sülve forog, miközben mindenki a formáját csodálja, és bekönnyezik az illatától. 


Ez a csirke azonban mélységes kegyeletsértés áldozata lett. Csúnya, félelmetes, felismerhetetlen sorsra jutott halála után. (Ha esetleg bárki kiakadna ezen, és transzparensekkel szeretne tüntetni anyuék udvarában, ne tegye. Ez a kis állat ugyanúgy a pocakunkban kötött ki, mint azon társai, akik szintén a mi konyhánkban darabolódtak fel, csak apukám keze által.)

Anyu valóban nincs képben csirkeanatómia-ügyben (pedig ebben a csirkében már nem is voltak belsőségek), de a szárnyat, a combot és a mellet azt hittem, hogy megismeri. Nos, én nem ismertem meg a mészárszék után, bár az is igaz, hogy nagyon kreatívan és roppant szórakoztatóan oldotta meg a feladatot. Soha életemben nem folyt ennyi könnyem nevetés közben. A végeredmény botrányos lett, de a csirkepörkölt ugyanolyan lett belőle, az is igaz. Megtanultam, hogy ha valaha szét akarok szedni egy ilyen állatot, akkor nem anyu példáját követem majd, hanem rálőcsölöm D.-re a feladatot, én pedig messziről figyelem majd a boncolást. 

Anyukám hadjárata felnyitotta a szemem. Vannak olyan dolgok, amik egy stand up comedy előadáshoz remek alapot szolgáltatnak.  Csirkék! Fel a fejjel!