Így cipeli hátán a tavaszi szellő a reményt

Amint megcsapta az első tavaszi szellő az orromat, azonnal eszembe jutott a nyár is, és minden olyan hóka-móka, ami ehhez kapcsolódik. Egy ideig nagyon élveztem a hóesést és a csúszkálást, de mostmár legszívesebben lefejezném egy hólapáttal az összes hóembert. 


Ahogyan a tavaszi szellő körbetáncolta a színes kiscipőmet ma délután, arra gondoltam, hogy hamarosan ismét hajókázhatok, kacsázhatok, kisvonatozhatok, és úszkálhatok a Dunakanyarban. Ezer és ezer emlék tört ma rám. 

Régen olyan utcabálok voltak a falunkban a Duna-parton, ahol éjszaka a víz mellett üldögélve hallgattuk, hogyan viszi a víz Takáts Tamás Pocsolyába léptem című számának hangjait. Azóta akárhányszor hallom ezt a számot, mindig az utcabálban érzem magam, és amikor végül tényleg találkoztam Takáts Tamással, földbe gyökerezett a lábam. 

Ott állt velem szemben egy rádió stúdiójában, és amikor a kezét nyújtotta felém azzal a mondattal, hogy "Mi még nem találkoztunk, Takáts Tamás vagyok", akkor azon kívül, hogy "Üdvözlöm, én meg Kristóf Eszter vagyok", mást nem is tudtam kinyögni. Gondolatban 50 méter magasan lebegtem a boldogságtól, és azt sipítoztam, hogy aztamindenitimáimbafoglaltamrégenanevedtefélisten. A szívem hevesen dobogott, és kb olyan vörös lehetett az arcom, mint a legszebb és legélénkebb L’Oréal rúzs. Na szóval, egy bolond voltam, hogy nem ujjongtam halálra magam, bár Takáts Tamás talán ennek a verziónak jobban örült. 

Egy szó mint száz, teljesen odavagyok a gondolattól, hogy tavasz van. Lassan átrendezem a gardróbomat, előveszem a száz pár tavaszi cipőmet, a piros, kék, sárga, fekete és nude kabátomat, és a lakkjaimat is, mert végre úgy érzem, hogy kezd belém visszatérni az élet. Nemsokára kimehetek a Margit szigetre, hogy belógassam a lábam a szökőkútba, és megnézzem félóránként a zenére táncoló vízsugarakat. Már most tudom, mennyire élvezem majd a Balaton illatát hétvégenként, és bár nyilván már mindenkinek elege van belőle, egymillió fotót készítek majd ugyanarról a naplementéről a Dunában álldogálva. Az orromban érzem a szalonnasütés jellegzetes illatát, és tudom, hogy mindenki bolondnak néz majd, amikor órákig kavicsokat gyűjtögetek a parton. 


Hiányzik a nap melege, hiányzik a visegrádi Telgárthy-rét, és az erdészet mögött csordogáló patak látványa, ahol annak idején a nagymamámmal készültünk a szóbeli töri érettségire. Nem mintha a télnek nem lenne szép oldala, de számomra a meleg és a szabad levegő egyenlő az önfeledt boldogsággal. 

Csak azok a napok hiányoznak, amikor a hintán üldögélve lestem, hogyan fejti a nagymamám a rejtvényét egy kerti székben üldögélve. Mozgott a szája koncentrálás közben, és ha nem boldogultam Mátyás királlyal, ő mindig elmesélt nekem valami érdekességet azokból az időkből, amikor a Királyi Palota helyén még csak ásatások folytak. Szívesen elmennék a Lepencei strandra, hogy a meleg vízben üldögélve elmerengjek a múlt kedves emlékein, de a strand romokban van, és az emlékekre gondolva gyakran elszomorodom.

Változnak az idők, repülnek az évek, és sok minden nem jön már vissza, amiből jó lenne akár egy cseppnyi is. De a tavaszi szél illata minden évben újabb és újabb reményt hoz.

Megjegyzések