BKK ellenőr kontra BKK ellenőr - van különbség!


Szerencsére az elmúlt 2-3 évben már nem járok rendszeresen a hármas metróval, túl gyakran a többivel sem. Így persze könnyű volt elszoknom az ellenőröktől, akiket a legnagyobb jóindulattal sem neveznék a kedvenceimnek - és akkor még finom vagyok és nőies (mint apukám egy Fradi meccs közben). Nincsenek túl jó élményeim velük kapcsolatban, pedig 1-2 esettől eltekintve mindig bérlettel utazom, halálosan stréber módon, tartva magam a szabályzathoz. Ennek ellenére azok az ellenőrök, akikkel találkozom, életük fő küldetéseként élik meg azt, hogy kommandósokat lepipáló bátorsággal vetődjenek elém tigrisbukfencben, hogy az arcomba ordítsák 2 centiről: "Bérletet vagy életet". 

Nagyon szeretem az embereket, ha kellő távolságra állnak tőlem ahhoz, hogy egy távcsővel is alig lássam őket. Így nem irritál a közelségük. Én az a típus vagyok, akinek az intim szférája egy akkora terület, ahova egy plázát is fel lehetne húzni. Aki ezen átlép, azt kitüntetett zombigyilkos tekintettel büntetem, és néhány keresetlen szóval, csak a törődés kedvéért. Akárcsak az ellenőröket, akik még azt a bizonyos két centit is alig hagyják meg az én arcom és a sajátjuk között. 

Mielőtt bárki felvilágosítana, tudom, hogy az a munkájuk, hogy a jegyeket és a bérleteket ellenőrizzék, de talán azzal senki nem vitatkozik, ha azt állítom, hogy ezt lehet kulturált módon is végezni, és lehet úgy is, mint egy paraszt. Egy biztos. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor volt kellemes tapasztalatom a velük történő találkozás, ezekre az alkalmakra viszont mai napig szívesen gondolok vissza. 


Történt egyszer pár éve , hogy a kiskutyámat rendszeresen ki kellett vinni Kelenföldre egy állatorvosi klinikára, egy csúnya műtét miatt. Képzeljetek magatok elé egy pici fehér bichon havanese kutyust, akinek egy hatalmas "gallér" van a nyaka körül a műtét miatt, és járni sem tud, így - mint egy kisbabát - kézben kellett vinnem, minden mozdulatomra gondosan ügyelve, hogy ne okozzak neki fájdalmat. 
Választhattam a villamos és az M4 között, és mivel a metró nem csak gyorsabb, de kevésbé rázkódik is, nyilván ezt választottam Hami miatt. Első alkalommal megállított az ellenőr, és megkérdezte, hogy mi a baja a kiskutyának, és ugye rendbe fog jönni?! Alig akartam hinni a fülemnek, majdnem elsírtam magam, annyira kedves gesztus volt ez a részéről, pedig valójában semmit nem kellett volna mondania nekem, idegen voltunk egymás számára. 

Visszafele úton nem engedett Hamival még az aluljáróba sem a BKK ellenőr, mert nem volt a kutyán póráz és szájkosár. Ez a szabály, értem én, de a kutya kábult volt a gyógyszerektől, és mivel nem tudott a saját lábán menni, nekem evidens volt, hogy nem teszek rá pórázt....már csak azt nem értem, hogy a hölgy miért ragaszkodott hozzá, mikor így is, úgy is kézben vittem volna a kutyát, akinek akkora volt a "gallér/vödör/bukósisak" a feje körül, hogy nem is látott tőle. A szabály az szabály. Megértettem. Remélem boldogan kéri még ma is a jegyeket és a bérleteket, mert le tudott szidni engem egy 4 kilós beteg kutya miatt. BKK ellenőr kontra BKK ellenőr - van különbség!


Egy másik alkalommal ismét lehetőségem nyílt utazni ezen a szupergyors (néha füstölgő vagy égő) földalatti csodán, tele volt a kezem csomagokkal, méghozzá annyira, hogy sírni tudtam volna a fájdalomtól, annyira belemélyedtek a zacskók az ujjaimba. Az ellenőr előtt megálltam, és már éppen letettem volna a csomagokat a földre, hogy megkeressem a bérletem, amikor intett a pasi, hogy menjek nyugodtan tovább, ne fáradjak a bénázással. Mosolyogtam, megköszöntem. Ő megkönnyítette a napomat, én pedig hálás voltam neki még otthon is. 

Ugyanilyen sok cucc volt a kezemben, amikor törött csuklóval, gipszben utaztam, szintén a fenomenális hármas metrón, amikor egy ellenőr megállított, és elkérte a jegyemet. Megálltam, lehámoztam a gipszre aggatott szatyrokat, bal kézzel előkerestem a jegyet, megmutattam neki, majd visszaakasztottam a gipszre a csomagokat és léptem előre két lépést. Ott aztán megállított a társa, hogy kéri a jegyemet. Hiába mondtam, hogy bruttó 1,5 perce ugyanez a jelenet már lejátszódott, annyira sem érdekelte, mint engem az, hogy ki nyerte a BL döntőt. 
Újra lehámoztam magamról mindent, és megkértem, hogy ne érjen hozzá a karomhoz, nem fogok elfutni, de az érintést nem bírom, főleg ha egy számomra idegen ember rohamoz meg egy aluljáróban. Csak mosolygott rajtam, és láttam, hogy még soha életében nem volt ilyen büszke, mint most, hogy megszívatott egy magamfajta béna lúzert. BKK ellenőr kontra BKK ellenőr - van különbség!


Lakom már annyi ideje a fővárosban, hogy tudjam, az utasok között is vannak olyanok, akik minden lehetséges módon megszegik a BKK szabályzatát, és sok esetben porig alázzák (megverik, stb.) az ellenőröket, de sajnos láttam már olyan ellenőrt is, aki rugdosta, lecigányozta, leköpte az utast, akkor is, ha az fogyatékkal élő volt (nem mintha ez a tény ez esetben kirívó infó lenne). 

Ezek az apró inzultusok, amiket saját példáimmal szemléltettem, nyilván nagyon csekélyek ahhoz képest, amit egy átlagember naponta tapasztal tömegközlekedés közben, de sajnos engem ezek is bántanak. Mert naiv vagyok, és hiszek abban, hogy elmehetünk egymás mellett békében az aluljáróban anélkül, hogy valaki átlépne az intim szféránkon, hogy ordibáljon velünk egy sort, merő kedvességből. 


BKK ellenőr kontra BKK ellenőr - van különbség! Tudom, és nem győzöm hangsúlyozni. Nem általánosítok, kár is lenne. Jó lenne, ha mi, utasok is elfogadnánk, hogy meg kell venni a jegyet vagy a bérletet az utazáshoz, és jó lenne, ha megértenénk, hogy nem az ellenőr tehet arról, hogy a metrók, az aluljárók, és az aluljáróban lévő vécék olyan állapotban vannak, hogy mi, szerény utazóközönség, szívesebben ölelnénk keblünkre egy zombihordát, minthogy itt töltsünk egyetlen percet is önszántunkból. 

Van még hova fejlődnünk, van még min változtatni, már csak azt kellene elérni, hogy a hajlandóság - mint minimális követelmény - ne legyen olyan kevés bennünk, mint a zöld maci a Haribo csomagban. Nem gondoljátok?

Innen is pacsi annak a rózsaszín hajú kallerlánynak, akivel egyszer egy órán keresztül beszélgettem, majd meginvitált egy pohár sörre a műszakja után. 
Vannak köztük is jó arcok, csak nyitva kell tartani a szemünket! Giganagy napikincs volt!

Megjegyzések