Sokadik búcsú a cseresznyefáktól...

Minden évben elbúcsúzom a cseresznyefáktól. Mivel még az utca is róluk lett elnevezve, ahol felnőttem, különleges kapcsolat van köztünk. Én boldogan nézem, ahogyan virágoznak, cserébe pedig rengeteg cseresznyét kapok tőlük (amelyek azonnal a pocakomban landolnak). Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy a szeretetem a cseresznyék felé határtalan. 


Gyerekkoromban a nagypapám megtanított arra, hogy ha cseresznyét szeretnék enni, akkor át kell mennem a szomszéd telekre, és lopni kell néhány szemet a fák lelógó ágairól. Mivel nagyjából 10-12 évig nem volt egyetlen szomszédunk sem, csak üres, megművelt telkek, ezért senki nem bánta, hogy rendszeresen megdézsmáljuk a cseresznyekészletet. Megtanultam azt is, hogy hogyan kell kiköpni a magot a földre, és hogy nagyon csinos fülbevaló készülhet egy "hármas ikrek" cseresznyéből. Már a félig érett szemeket is elcsentük a fákról a tesómmal, és bár közelebb állt a színük a pasztell barackhoz, mint a rózsaszínhez, nekünk valahogy úgy is finomak voltak. 

Soha semmi bajunk nem volt a mosatlan, éretlen cseresznyétől, bár az is igaz, hogy nem volt permetezve egyik fa sem. Ha meg kellene tippelnem, hogy hány kukacot nyeltünk le látatlanban az elmúlt 31,5 évben, úgy pár ezer főre gondolnék, ha egy szem cseresznyére 1 kukacot számolunk. Még egy régimódi családi videokazettán is meg lett örökítve, ahogyan a szomszédba osonunk cseresznyézni a nagypapámmal.


A saját kertünkben is volt egy fa, amire nagyon sokszor felmásztunk a tesómmal, és a barátainkkal, és amikor már elég nagyra nőtt, és rengeteg levele lett, ki sem látszottunk a fából, csak a nevetésünket lehetett időnként hallani a kert többi részén. 

Olyan boldogok voltunk a saját fánkkal, és a szomszédéval, hogy sok most növekvő kisgyerek talán már nem is értené, mi ebben a jó. Nem szeretnék belekezdeni a "bezzeg a mi időnkben" kezdetű mondókába, mert nagyon sok minden van, amiért sokkal jobb a most nevelkedő gyerekeknek, de az, hogy nekünk nem volt szinte semmilyen elektronikai cikk, ami elvette volna az időt a babázástól és a focizástól, az egyszer biztos. Kivéve persze a vasárnap délutáni Disney meséket, amiből összesen hármat adtak le egymás után, de egy héten egyszer is elégnek bizonyultak. 

Ha kiültünk anyukáméknál a teraszra vacsorázni, akkor csak át kellett hajolni a korláton egy picit, és máris cseresznyét lophattunk desszertnek. A fa kellemes árnyékot adott, és kuckóssá tette a teraszt. Jó érzés volt kiülni, és annyira hozzánk nőtt, hogy amikor beköltöztek a szomszédunkba, és ki kellett vágni a fát, anyukám megsiratta őt. 
Onnantól kezdve nem az árnyék vagy a cseresznye hiányzott, hanem az emlékek. Hogy nem láthatom minden nap, hol loptuk a cseresznyét a nagypapámmal. Pontosan tudom még ma is, hogy hol álltam, amikor azt figyeltem 3-4 évesen, hogy az unokatesóm a mag helyett a gyümölcsöt köpte ki, mert még nem igazán értette a folyamat lényegét. 


Azóta a kertünkben álló fát is kivágták, és bár ültettek helyette újat, a régi, kedves fák akkor is hiányoznak.  A ropogós cseresznyét továbbra is nagyon szeretem, és minden alkalommal, amikor meglátom, hogy tele van a fa piros "fülbevalókkal", igyekszem a napon felforrósodott gyömölcsökből enni pár darabot, hogy a babpalánták közé köpködhessem a magot. Mint régen. Ha pedig elbúcsúzom anyukáméktól, és hazautazom, mindig elköszönök a cseresznyefától és a cseresznyéktől, mert tudom, hogy legközelebb csak egy év múlva látom őket. 

Nem szeretek öregedni, és tudom, hogy még fiatal vagyok, de ha arra gondolok, hogy hány évem van még arra, hogy cseresznyemagokat köpködhessek, azért picit mindig elkezdek majrézni. Elbúcsúztattam két gigafontos fát, és rengeteg másikat, több ezer kukac szörnyethalt a gyomromban, és annyi piros fülbevalóm volt már, hogy egy külön szobát is építhettem volna nekik. 
Ja, és nemsokára megint születésnapon lesz, amikor egyébként is mindig végigveszem magamban az életem legszebb élményeit, köztük a cseresznyelopást is. Ronda dolog ez a 30, mert mióta elhagytam, egyre hisztisebb és kibírhatatlanabb vagyok, amint a nyár beköszönt. Még jó, hogy van a hűtőnkben egy mázsa otthoni cseresznye, amiből remek fülbevalót készíthetek magamnak ma estére. Na ez az, amihez sosem leszek elég öreg. (És mindig a nagypapám fog eszembe jutni róla, akkor is, ha annyi idős leszek, mint most ő. 89.)

Megjegyzések