Nagyon vártuk már a találkozást Balatongyörökkel,
ugyanis itt – Vonyarcvasheggyel ellentétben – még sosem jártunk. A Balaton
körút egyik legszebb része várt ránk, Badacsonnyal, Szigligettel. Mi, akik
inkább a déli parton érezzük otthon magunkat, nagy izgalommal készültünk
felfedezni Balatongyörököt, amelynek a szlogenje „Balatongyörök - A megálmodott
valóság”.
A strandra vezetett az utunk…
Természetesen a strandra vezetett azonnal az utunk,
mert sokat olvastunk róla előzőleg. Nem kellett csalódnunk sem a látványban,
sem az élményben, hiszen a strandon az árnyas és napos területek váltakozásával
minden korosztály megtalálhatja a magának leginkább tetsző részt. A játszótér,
vízi csúszda, gyermekmedence, röplabda, kosárlabda és teniszpálya, csónak-,
vízibicikli kölcsönzés, víziaerobik, szörfoktatás és –kölcsönzés pedig még
tovább növelte bennünk az elhatározást, hogy egyszer biztosan eltöltünk
Györökön néhány kellemes napot.
Akik hozzánk hasonlóan rajonganak a hajózásért,
nyaralás közben feltétlenül próbálják ki a sétahajózást! Nekünk sajnos nem volt
rá időnk a körút közben, de a kikötőbe ellátogattunk, és megtudtuk, hogy nem
csak sétahajók, hanem bulihajók is indulnak a településről, a nyaralók nem kis
örömére. Balatongyörök partjairól csodálatos a balatoni panoráma, a hajózás
maga pedig a nyári forróságban is jó program lehet. A móló egyébként nagyon
hangulatos, az egyik kedvencünk lett az északi parton. Nem túl nagy, és talán
éppen ezért került közel a szívünkhöz.
Esős idő esetén
Mint mindenhol, itt is jóllakattuk a kacsákat, amik
az út során egyre pofátlanabbnak (vagy éhesebbnek?) tűntek. Már hozzászoktunk
ahhoz, hogy mindenhova száraz kiflit viszünk magunkkal, hogy ne csalódjanak
bennünk sem ők, sem pedig a hattyúk. A horgászoknak sem kell csalódniuk, ha
Györökön szeretnének halat fogni, ugyanis a faluban több kedvelt horgászhely is
van. Ilyen a móló, a Zsibagyöp és a Soós-öböl, de strandszezonon kívül a strand
területén is lehet horgászni.
Azoknak, akik itt nyaralnak, rossz idő esetén sem
kell a szobában üldögélni, számos program közül választhatnak, ha nincs
strandidő. Érdemes felkeresni a környéken a kilátókat, hiszen szép számmal
vannak. Ilyen a Bél Mátyás kilátó, a Batsányi-kilátó, a Padkűi-kilátó, és a
Szépkilátó. Mindegyikből gyönyörű panoráma nyílik a Balaton környékére. A
kirándulást és a kilátók felkeresését akár össze lehet kötni a piknikezéssel
is. A Bélapi-pihenőnél fapadok, játszótér és esőbeálló várja a kirándulókat, de
akár labdázni és biciklizni is lehet a területen.
Ugyanúgy jó választás a Római
forrás is, amely a Szépkilátó alatti völgy tövében található. A túrázást ki
lehet egészíteni akár egy kellemes szalonnasütéssel is, így fel sem fog tűnni,
hogy az időjárás nem mindig kedvez a fürdésnek. A romantika kedvelői pedig ki
ne hagyják a naplementét Balatongyörökön, hiszen a narancs millió árnyalatát
lehet ilyenkor felfedezni (és lefotózni) a víz felett.
Mi nagyon élveztük Balatongyörök felfedezését, mindig
jó élmény megismerni közelebbről egy újabb települést a Balaton partján.
Vonyarcvashegy után szuper program volt, és persze nagyon vártuk Szigligetet és
Badacsonyt is, melyek a következő állomások voltak a körúton. Érdemes az
utunkon velünk tartani, de annál is jobb ötlet belevágni egy saját körútba.
Bátraké a szerencse!
Címkék: Balaton