Balaton körutunk első napjának utolsó állomása
Balatonboglár volt, ahol azelőtt még soha nem jártunk, így kíváncsian vártuk,
hogy milyen élményekkel gazdagodunk majd a települést körbejárva. Mivel este
érkeztünk ide Lelle után, először a szállásunkat kerestük fel, ahol lepakoltuk
a holminkat, és máris rohantunk le a vízpartra, hogy le ne késsük a
naplementét.
Nem mintha ez lett volna az első közös balatoni
naplementénk, de olyan izgalommal vártuk, hogy alig tűnt fel a parton álló
Balaton Csavargőzös Műemlékhajó, amelynek hajólapátja olyan magas volt, mint
mi, amikor melléálltunk. Sajnos nyitva tartási idő után érkeztünk, így nem
tudtuk belülről megtekinteni (de azt olvastuk, hogy a tó első csavargőzös
hajója 140 éve tette első próbaútját a tavon).
A kikötőben a nap utolsó sugarai erősen sütöttek
ránk, ami nagyon romantikussá varázsolta a napunk végét. Mondanom sem kell,
hogy a naplemente pontosan olyan gyönyörű volt, mint amilyennel a Balaton meg
szokta ajándékozni az ide látogató turistákat. Még sokáig ültünk a mólón, lábunkat
a kövekre lógattuk, és figyeltük, hogyan térnek haza a vitorlás hajók az egész
napos útjukról.
Másnap korán reggel keltünk, mert nem akartunk
elvesztegetni a körútra szánt időből egyetlen órát sem. Terveinkhez hűen,
először a település központjába látogattunk, hogy megnézzük, milyen egy szombat
reggel Bogláron. Természetesen a helyi piacot is körbejártuk, ahol friss szőlőt
vettünk a kiránduláshoz, ami ránk várt a Gömbkilátó felé, amely a Balaton egyik
jelképe.
Hogy tartani tudjuk magunkat az időhöz, egy darabig
még autóval mentünk a kilátó felé, aztán egy csendes kis utcában leparkoltunk,
és gyalogosan az erdő felé vettük az irányt. Rendkívül fülledt meleg esős időt
jósolt a nap további részére a meteorológia, de szerencsénkre a kilátóból még
nem a felhőket láttuk, hanem a legcsodálatosabb panorámát, amit csak el tudtunk
képzelni. A párszáz forintos belépő maximálisan megérte az árát. A Gömbkilátó
szerkezetét nagyon izgalmasnak találtuk, mert messze eltér minden más –
általunk eddig ismert – kilátótól. Rengeteg képet készítettünk az alattunk
fekvő Balatonról, amelynek hullámai most még drágakőként csillogtak a nap
fényében. El sem akartuk hinni, hogy még aznap hatalmas eső és vihar ér minket
utol.
Indulás előtt még megnéztük a kilátó melletti kalandparkot,
amelynek bobpályája már korán reggel vonzotta a turistákat. Mi ugyan kihagytuk
ezt az élményt, de akik Boglár környékén nyaralnak, hűvösebb napokon
mindenképpen látogassanak el ide, biztosan nem fogják megbánni. A kilátó előtt
fekvő réten a gyerekek jót futkározhatnak, és a fapadoknak köszönhetően akár
piknikezhetünk is itt. Az erdő kellemes hűvös levegője nagyon jól esett a
fullasztó hőség után, ám ha szakadt volna az eső, mi akkor sem hagytuk volna ki
a kirándulást a Gömbkilátóhoz.
Ennél izgalmasabban nem is kezdődhetett volna a
körutunk második napja, és csak abban reménykedtünk, hogy mire a nap végére
Balatonszepezdre érünk, még több élménnyel gazdagodunk majd. Még egyszer
utoljára lementünk a kikötőbe, hogy elbúcsúzzunk Boglártól. A következő
állomásunk Fonyód volt, erről olvashattok majd a sorozat következő részében.
Címkék: Balaton